Szilvás előkészületek

Ekkor:

18674922_10209807213076492_1587124415_o

Eddig négyszer indultam szilváson, háromszor középen, egyszer hosszún amikor még 117 kili volt… Az egy igazi hegemónia volt. Most Egy teljes újrakezdés lesz részemről. Évek óta nem voltam, már eszméletlenül hiányzik, és várom, hogy idén mivel áld meg minket az ég. Gondolok itt legfőképpen az időjárásra 😀

Screenshot_8

Kezdetnek ma mentem egy El Classico-t. Pont három hónapja mentem, és kíváncsi voltam milyen fejlődést sikerült azóta összehozni. Ez volt az egyik motivációm, a másik, hogy megnézzem, hogy egy erősebb tempóval meddig bírom, és utána hazafelé hogy fognak mozogni a lábaim. Sikerült pontosan 5 percet javítanom, bár iz időgrafikonon látszik, hogy az egyik frány lámpa beleszólt.

Ez emelkedésben, és hosszban is hasonlít azokra az emelkedőkre, amik szilváson vannak, bár azok monti mivoltuk miatt kicsit hosszabbak időben. Illetve, 2 nagy, és 2 kisebb mászásból áll, plusz egy csomó mini hupliból:

Screenshot_11.png

És hogy mi a terv? Végigmenni. Megvan fejben mi lesz a tempó, nem másokkal versengeni, nem feltekerni az ördögoldalon. Az most sok lenne, és megadná a kegyelemdöfést. Mivel nincs wattmérőm, és a pulzus sokmindentől függ és kevésbé pontos iránymutató, érzésre szeretnék majd menni, egy megfelelő átlagpulzus mellett.

946910_4700789768987_1761591201_n

Milyen eredménynek tudnék örülni? Ha nagyon erőset akarok mondani, idén annak, hogy a master1-ben felkerüljek az első lapra, magyarul 40-ben legyek (120-150 induló mellett).

x-iont-789

2010ben, életem első versenyén, szilvás középen (fenti kép):
62ik K434 NAGY Zsolt 05:43:51

2011:
44ik K215 NAGY Zsolt 03:58:22

2012 117km hosszún:
26ik H99 NAGY Zsolt 07:31:16

2013, az ominózus nagyon sarason:
26ik K235 NAGY Zsolt 04:21:53

18641868_10209807212356474_913708337_o

Mivel a Mozgásvilág tesztre kaptam egy szett Mitas Ocelot gumit 29*2,1-es méretben, most ezek fognak felkerülni a bringára. Nagyon kíváncsi vagyok, ugyanis kicsit vékonyabb mint amit eddig használtam, a mintázata hasonlít a Rocket Ronhoz, csak egy pindurkát sűrűbb, meglátjuk milyen lesz. Arra számítok, hogy talán jobban halad majd a betonon fel, és sárban több hely marad, nem fogok annyira beragadni vele.

260310_236155843175732_787546371_n

Már úgy várom… 😀

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s